Copy Con a magyar underground zenei élet egyik legismertebb, legnépszerűbb előadója. Az idén 27 éves előadó Szolnokról indult neki a nagyvilágnak.
13 éves kora óta áll színpadon, kezdetben baráti társaságokból alakult különböző hip-hop, rap formációkkal lépett fel Szolnokon, és a rendszeres gyakorlás, valamint tehetsége miatt egyre nagyobb körben lett ismert. Ezt követően a Tigris zeneka MC-jeként tevékenykedett, de mellette Magyarországon az első között kezdett raggázni.
Első négy demója (Conraggazin) az Interneten terjedt, mely egy biztos rajongótábort hozott.
Első hivatalos sorlemeze, a 2005-ben megjelent Szolnok City egy független kiadó, a Chameleon Records kiadásában, baráti összefogás eredményeként jelent meg. Mivel nem volt komoly háttértőke a produkció elindításához, ezért teljesen reklám nélkül, pusztán a „szájhagyományra” hagyatkozva „promotálódott” az album, és nem várt sikert hozott. A kevés megjelent kritika (pl. index.hu, origo.hu, zenei portálok stb.) egytől-egyig igen pozitív hangvételű szólt az anyagról. Mégis meglendült a szóló produkciójának ismerttsége, egyre szélesebb körökhöz jutottak el anyagai, főleg fájlcserélők segítségével.
2007-ben jelent meg második albuma, a Nép hangja, mely még mindig szponzoráció nélkül, önerőből készült. A lemez elkészítésében közreműködő zenészbarátokból megalakult kísérőzenekara, a Freedom Fighterz, 2008. nyarától teljesen átvette a korábbi sound system szerepét.
Az album több számát is rotációban játszotta több hazai országos és regionális rádió (amelyek felvállalják a main streamen kívül eső produkciókat…). 2008-tól szinte az összes jelentős hazai klubban és fesztiválon megjelent, és rendszeresen visszatért a zenekar, a hazai underground zenekarok közül az egyik legerősebb, leglátogatottabb produkcióként tartják számon.
2010 év tavaszán stúdióba vonul a zenekar, ahol már a harmadik lemez felvételei zajlanak, a lemez a tervek szerint még idén meg is jelenik.
A Freedom Fighterz zenekar 8 tagú
Copy Con – ének
Jenny - billentyű, Vera –vokál, Boomsmile Legoman – segéd MC
Lee – basszusgitár, Jancsi – dob, Benji – gitár, Attila - szaxofon












Friss hozzászólások
17 hét 5 nap
27 hét 5 nap
35 hét 5 nap
35 hét 6 nap
36 hét 4 nap
36 hét 5 nap
36 hét 5 nap
37 hét 2 nap
36 hét 6 nap
37 hét 2 nap