július 31. 18:00

Budapest Riddim Band


A Budapest Riddim Band ötlete 2007-ben merült fel azzal az céllal, hogy lehetőséget teremtsen a tehetséges hazai és külföldi reggae énekeseknek és mc-knek, hogy saját dalaikat élőzenei kísérettel adják elő. A zenekar elsősorban autentikus zenei alapokat, reggae és dancehall riddimeket játszik jamaikai backing bandek -kísérőzenekarok- mintái alapján.

Fellépéseiket változatos ritmusvilág és komoly dinamikai váltások jellemzik, de a zenei alázat sem áll távol tőlük a fellépő énekes minél professzionálisabb zenei támogatása érdekében.

Az együttes fennállása óta számos énekessel és MC-vel volt látható különböző színpadokon (A38, DürerKert, Trafó, stb.), rendszeres fellépői között ott találjuk KRSÁ-t, a Pannónia Allstars Ska Orchestra frontemberét, a magyar Saun Paul-ként emlegetett Jr.Brown-t vagy a fiatal, feltörekvő dance-hall előadót MilliChab-ot.

A csapat a reggae, ska műfajokhoz kapcsolódó minden komolyabb rendezvényen részt vesz, ahová előszeretettel hívnak meg vendég előadókat; zenészeket, énekeseket egyaránt. A hazai palettáról szinte mindenkivel zenélt már együtt a BP Riddim, de számos nemzetközi hírnevet szerzett énekest (Dr. Ring Ding, Mystic MC, Trbuman) is kísért már.

 
A zenekar tagjai:
Bősze Balázs - dob
Veres Péter - basszusgitár
Sóti Juli – ének, vokálok
Kottmayer Kriszta – billentyű, vokálok
Szabó Attila - gitár

Letölthető dalok és videok:
www.budapestriddim.com