European Reggae Contest 2010
k, 2010/04/27 - 11:56 — onedrop![]() | Drága barátaim a reggae-ben! Elsősorban a hazai zenekarokhoz szólok most, de természetesen ez a felhívás a massive-ot is érinti, hisz hallgatóság nélkül mit ér a zene? Mint azt már sokan tudjátok, az idén is elindult Európa egyetlen nagyszabású reggae tehetségkutató rendezvénysorozatának 2010 évi nevezése. |
Hála a tavalyi nagy nevezői létszámnak, az idén sikerült elérnünk, hogy Magyarország külön régióként fog szerepelni a versenyben. Ez azt jelenti, hogy a selejtezőkből továbbjutó első három zenekarnak vagy előadónak nem kell saját költségen Szlovéniába utaznia, mint 2009-ben, és kis létszámú közönség előtt fellépni külföldi zenekarok konkurenciájaként, hanem egy igazi magyar reggae show keretében mérhetik össze erejüket egymással Budapesten, a Kobuci Kertben. Természetesen ide várjuk a rajongókat, érdeklődőket is, hogy jelenlétükkel és tapsukkal bíztassák kedvenceiket (ez kicsit bulváros lett, bocsi).
Az, hogy külön indulhatnak a magyar előadók, óriási dolognak számít, hisz ezzel a hazai zenészeket és a massive-ot értékelték kiválónak az európai szervezők. Ezért arra biztatjuk a zenekarokat és előadókat, hogy bátran induljanak el a versenyen, hisz nem csak kis hazánk hírét vinnék szerte Európába, hanem komoly lépést tehetnek a saját karrierjük érdekében is. Éljünk tehát a lehetőséggel, mutassuk meg, hogy nem hiába bíznak bennünk, össze tud jönni egy jó kis magyar régiós döntő legalább 15 zenekarral, előadóval!
Ahhoz azonban, hogy ez jól működjön, szükségünk van mindenkire. Azt szeretnénk, hogy a Judah Riddim esetében tapasztalt aktivitás itt is megmutatkozzon…
És ahogy már említettem, a közönség nélkül ez nem megy. Így, ezúton kérek minden reggae kedvelő fiatalt – hisz mindannyian azok maradunk, kik ezt a muzsikát hallgatjuk – hogy szavazzon kedvencére a www.reggaecontest.eu oldalon!
Okosságok:
A teljes versenykiírást megtaláljátok a verseny weboldalán de fel szeretném hívni a figyelmet néhány fontos dologra:
- a nevezési határidő 2010 május 7. Eddig az időpontig kell regisztrálni az online regisztrációs lap kitöltésével, ezután fog kezdődni a szavazás
- a helyezéseket a zsűri és a rajongók szavazatainak összesítésével állapítják meg – részletek az oldalon
- az online szavazás első három helyezettje jut a budapesti döntőbe
- ennek a régiós döntőnek a győztese utazhat ki Spanyolországba a Rototom Sunsplash-re, hogy megmérkőzzön a végső győzelemért
- természetesen, a hazai győztes lehetőséget kap, hogy fellépjen az idei LB27 Reggae Camp nagyszínpadán is!
További részleteket találtok a contest oldalán, de mi is rendszeresen fogunk jelentkezni a fejleményekkel!
Az első nem hivatalos Camp videó!
k, 2009/08/25 - 12:51 — onedropKardos Csabi összedobott egy nagyon hangulatos videót a Campről. Hatalmas tisztelet érte!!!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Tisztaság
k, 2010/07/06 - 22:46 — onedropDrága barátaim a reggae-ben!
Látom, egész jó kis "workshop" alakult ki a fórumban a tisztasággal kapcsolatbanl. Nagyon helyes, hisz a személyes higénia, valamint környezetünk tisztasága nagyon fontos kérdések.
Ahogy Rastamás írta, igyekszünk tanulni a tavaly fellépett problémákból és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ebből a szempontból is kielégítő legyen a Camp.
Felmerül azonban egy (sok) nagyon fontos tényező, ez pedig nem más, mint a masszív, a látogatók, a vendégek, vagyis TI! Nélkületek ugyanis semmit sem érnek a megelőző intézkedések.
Így - hogy mindenki lehetőséget kapjon arra hogy hozzájáruljon a tisztasághoz, ne csak a szája járjon - meghírdetem a reggeli "ZÖLD ÓRÁKAT".
Nem jelent ez mást, mint hogy mindenki szabadon csatlakozhat a délelőtti szemétgyüjtő brigádhoz, megkönnyítve és felgyorsítva azok munkáját.
Természetesen úgy lenne értelme az egésznek, ha a nap minden részében odafigyelnétek a terület tisztaságára és erre figyelmeztetnétek társaitokat is.
Ahhoz, hogy ez hatékonyan és átfogóan működjön igyekszünk a lehető legtöbb helyre szemétgyüjtőket elhelyezni, de a kapuban majd Ti is kérhettek szemetes zsákokat, hogy abban gyűjtsétek a sátorozás közben keletkezett saját szemetet.
A mosdók és WC-k higéniájával kapcsolatban gondolom nem kell megmagyaráznom a személyes felelősség kérdését.
ÚGY HAGYD MAGAD UTÁN A WC-T, AHOGYAN AZT TE MEGTALÁLNI ÉS HASZNÁLNI SZERETNÉD!
Azt gondolom, hogy - nem felejtve a fiúk felelősségét - a lányoknak különösen oda kéne figyelniük a wc-k állapotára ugyanúgy ahogy a kisgyermekes szülőknek és a kutyatulajdonosoknak arra, hogy ne láthassunk még egyszer kutyákat játszani a rotyis pelenkával..
A témával kapcsolatban várom a javaslatokat és olyan "zöld" csapatok jelentkezését, akik tisztában vannak a környezetvédelem jelentőségével és tenni is kívánnak érte ebben a pár napban...
European Reggae Contest 2010
k, 2010/06/01 - 13:58 — onedropAmint már bizonyára láttátok, megvan a Contest közönség-szavazatainak összesítése, mely szerint a következő sorrend alakult ki az első három helyen:
| Jr brown & high grade band (H) - 309 votes | |
| Jamup! (H) - 304 votes | |
| The three teadies (H) - 292 votes |
Ez a sorrend még jelentősen változhat a zsűri szavazatainak hála. Ha minden igaz, a végső sorrend június 1-én már fent lesz a Contest oldalán.
A magyar zenekarok zsűrizésére olyan fejeket sikerült felkérnünk, akik neve biztosíték a színvonalas közreműködésre:
- BOSI (SELECTOR - LOVE ALLIANCE SOUND SYSTEM)
- JUNIOR TSHAKA ( ERC győztes 2009)
- LB27 REGGAE CAMP igazgatói tanács (T.B. Homelock, Rastamas, Réthi Peti)
- MARK MILLER (BOB MARLEY volt STAGE MANAGER-e)
- MENELIK
- SELECTA AFONYA
Ezuton köszönjük a közreműködést a zsűri tagoknak, a nevezést az előadóknak és a sok szavazatot a közönségnek!
Most már csak a végeredményt kell megvárnunk, hogy kihírdethessük ki az három előadó, aki bizonyíthatja rátermettségét július 8-án a Kobuci kertben.
Áldás mindenkire!
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »












Friss hozzászólások
2 hét 1 nap
32 hét 4 nap
42 hét 4 nap
50 hét 4 nap
50 hét 5 nap
51 hét 3 nap
51 hét 3 nap
51 hét 4 nap
52 hét 18 óra
51 hét 4 nap