Wed, 2010/01/20 - 00:00 — reggaecamp
LB27 – Color Dem – A második riddim album
A Ladánybene27 már eddig is többet tett a hazai reggae-ért, mint bárki más, bármelyik műfajért. Persze nagy könnyebbség, hogy míg mások szanaszét húznak, a reggae-massive egy masszív egység – sok irányból, egy cél felé. Ami persze nem azt jelenti, hogy nincs köztük versengés. A már ismert zenésztársak mellett lehetőséget kapott a feltörekvő ifjúság, hogy a zenekar „Color Dem A Judah” című számának riddim-jére megmutassa, mit tud.
- Mi az, hogy riddim? – kérdezem Bodnár Tibort, az LB27 gitárosát, szóvivőjét, az album egyik zenei producerét.
- Tipikus jamaicai reggae-találmány. A hatvanas években, amikor elkezdődött a reggae-élet, a stúdiókban a producerek voltak a királyok. Zenekarokat, énekeseket alkalmaztak, és a felvett dalok, instrumentális alapok (riddimek) saját tulajdonukban maradtak. Bárki betévedt az utcáról, felénekelhette a magáét a zenei alapra. Amelyiket a nép legjobban szerette, az ment. A DJ-knek adott egy ziccert, hogy egyiket a másik után felpakolják, és akkor sokáig ugyanabban a hangulatban lebeghettek a partizók. Most fölrakhatják a Judah riddim-et és 70 percig nincs megállás…
- Miközben ugyanarra az alapra teljesen más hangulatú számok születnek…
- Van, aki picit átdolgozza, kivesz, hozzárak. A Ladánybene történetében is vannak ilyenek. Például a „Szó veszélyes fegyver”, az Illés-szám, ami a SlengTeng riddimre íródott. A Color Dem és a 2007-es Judgeday is eredetileg saját számoknak készültek a Babylon Cirkusz című lemezre. Aztán azt gondoltuk, dobjuk be a közösbe.
- Van néhány visszaköszönő név az előző albumról. Nem sok…
- Összesen hárman. Érdekesen alakult ez, mert először bakelitben gondolkodtunk, ami nyolc számot engedélyez. És ha abból egy az instrumentális, akkor hét énekes fér bele. Voltak azok az előadók, akiket meghívtunk, és szerettünk volna valaki külföldit is találni. Egyszercsak megcsörrent a telefon, és KingYellowman menedzsere hívott, hogy európai turnén lesznek, és nem tudnánk-e egy pesti állomást összehozni. Erre találtuk ki azt, hogy ha be tudnánk vonni ebbe a produkcióba, akkor a lemezbemutató koncertnek ő lenne a sztárvendége és az lenne az ő koncertje is egyúttal. De ezek a dolgok lassan zajlanak, főleg ha az ember jamaicaiakkal intézi a dolgokat…
- Hogy került rá a hangja az albumra?
- Modern technika és tudomány. Elküldtük a zenei alapot, és ő még otthon, Jamaicában felénekelte. Személyesen december elején találkoztunk vele, Bécsben. Beszélgettünk, készültek felvételek, úgyhogy a lemezbemutatón majd köszönti a közönséget, élteti a lemezt is. A másik külföldi a lemezen a svájci Junior Tshaka, francia anyanyelvű énekes, aki 2009-ben megnyerte a European Reggae Contest-t. Nagyon jó roots-os reggaet játszik, de mégis európai. Szerintem jön majd a Campre a zenekarával…
- Hányféle nyelven szólalnak meg ezen az albumon?
- Magyar, tiszta, british angol és patois. Junior Tshaka franciául és angolul…
- Hogy lett végül tizenöt szám nyolc helyett?
- Hárman – Copy Con, McColumbo és Krsa a.k.a. Lord Panamo – voltak a Judgeday albumon is. G.Ras 2007-ben még annyira a RiddimColony része volt, hogy nem jutott eszünkbe önálló énekesként gondolni rá, de rengeteget fejlődött az elmúlt két év alatt, és nagyon jó lett a verziója. McColumbo mellett Jr.Brown és McKemon is alapvető figurái a hazai dancehall életnek… Őket gondoltuk mindenképpen felkérni. És miután kezdett összeállni, láttuk, hogy már nem férünk fel egy bakelitre. De ha már CD lesz, szerveztük egy versenyt. Az oldalunkon lehetett letölteni az instrumentális riddimet és adtunk rá tíz napot, hogy stúdió minőségű felvételt készítsenek az énekesek. Tizenkét versenymű érkezett. Nagyon örültünk neki! Mindig is támogattuk a feltörekvőket, ezért mind felkerült, aki fizikailag felfért. A zsűrizés alatt pezsgett a fórum a weboldalon. Alapvetően mi döntöttünk, de a fórumozók is adtak le szavazatot.
Mindezek alapján a versenyt CéAnne nyerte, aki egyébként Szélinger Balázs, azaz Menelik professzor lánya. Nem voltak hiábavalók a professzor előadásai. Anna tudja, miről énekel és miért. Plusz gyönyörű, erőteljes és tiszta hangja van!
- Szerintem fogunk csinálni néhány bakelitet a DJ-knek. Bosi és Áfonya nem CD-zik. Ők két olyan alapvető figura, hogy bakelitet kell vágatnunk. Duplát...
A Color Dem CD, a Judgeday-hez hasonlóan úgy néz ki, mint egy kicsi bakelitlemez. Ad egy kis autentikus hangulatot az egészhez. A borítón Burg Balázs „Jidaki” grafikája Jamaicát, Etiópiát és a napsütéses ReggaeCamp-et idézi.
Tavaly, a monorierdei Camp nagyon kellemes volt, de sokan hiányolták a vízpartot, ezért az LB27 tagok megnéznek még egy-két helyszínt. Nincs kizárva Százhalombatta sem, de mindenképpen biztosítékra van szükségük, hogy ne lehessen az utolsó pillanatban kihúzni a lábuk alól a talajt. Annál sokkal több munka van öt nap Jamaica megszervezésében. Például azt is ki kell találni, hogy az egyre erősödő magyar felhozatal, valamint a régóta tervezett, közép-európai reggae-zenekarok hogyan fognak elférni időben és térben. Miközben a ReggaeCamp továbbra sem szeretne kisszínpados/nagyszínpados gigafesztivál lenni.
Addig is január 15-én lemezbemutató, február 4-én az A38 állóhajón Bob Marley emlékkoncert, márciusban 25. születésnapját ünnepli a Ladánybene. Egy nagy koncerttel és egy-két új számmal készülnek, hogy megmutassák, náluk ez nem nosztalgia, hanem a mindennapok része.
iRiE
László Anikó
Százhalombatta
Comments
RIDE DI RIDDIM FESTIVAL
Zanzásított ReggaeCamp a befagyott budapesti éjszakában
LB27 COLOR DEM – Ride di riddim festival– 2010. 01. 15. Corvin Tető
Ebben a bánatos, befagyott, válogatott csapásokkal sújtott télben előre melengette a szívemet, hogy január 15-én egy kis instant ReggaeCamp vár a Corvin Tetőn. A hazai reggaeből egy jó nagy szelet, mindenféle stílus fogja képviseltetni magát. Ott lesznek a pajtásaim, akikkel régen buliztam együtt. Sőt talán összefutok olyannal is, akit majd elsőre nem fogok megismerni, pedig a tavalyi campen egy csomót beszélgettünk, és irtó kínos lesz, de aztán a beszámolóm első bekezdésének végén nyilvánosan elnézést kérek tőle és talán megbocsát… Bocs, Péter!
Kalandosan indult az este. Nem olyan, mint egy autóút Monorierdőig, de az igen-igen patinás Corvin Áruház rég elfeledett hátsó lépcsőházában felkapaszkodni gazdag látványosságot kínál. Egyből a bejáratnál „FIÓKA”, a „graffiti-hős” kéznyoma, akinek egy ország (vagy legalábbis a főváros) kívánta vérét venni, mert nem tudott mértéket tartani. Tudtommal a mai napig az egyetlen teg-elő, akit „példastatuálás” miatt bezártak. Mindenesetre zavart helyzetbe kerülnének a rend és a törvény őrei, ha mindenkit össze akarnának terelni, akinek jele az ötemeletnyi lépcsőház falán felbukkan („nincs az a börtön, amibe beleférne fél Magyarország!”). De ez legalább szórakoztató. Megérkezve a „tetőre” már kevésbé tartom szórakoztatónak, hogy Budapesten bármilyen létező terepet fel lehet használni szórakoztatóhelynek. Ez az Istentől elfeledett padlás nyáron lehet, hogy hangulatos, de most leginkább bánatosan ideiglenesnek és zordnak tűnik.
De a mi rasztaszívünk szerencsére elég lendülettel pumpálja a meleget, hogy ne rettenjünk meg semmitől és behatoljunk a buli kebelébe. Az első, amit imádtam, hogy 2008. július 26-i reggaecamp-es karszalag volt a belépő! Tudtam, tudtam! Zanzásított ReggaeCamp a befagyott budapesti belvárosban! És ahogy a Camp sem az a hömpölygős, túlpörgetett megabuli, itt sem taposták halálra egymást az emberek. Ennek volt egy olyan technikai oka is, hogy korlátozott számú látogatót fogadhat az omladozó felső emelet, úgyhogy az érdeklődők egy komoly hányada az épület körül tanácstalankodott, mire végre beengedték őket. Lassan kezdett feltöltődni a nézőtér és felpörögni a buli.
A döcögősen induló hangulatnak az első nagy lendületet CéAnne adta. Nem véletlen, hogy toronymagasan nyerte a riddim-versenyt. Nem elég, hogy belenőtt ebbe az egész raszta-reggae-kultúrába (édesapja a RasztaEgyetemet tartó Menelik professzor valószínűleg a téma legavatottabb szakértője az országban), még énekelni is tud. Ez sokkal inkább kiderült itt az élő fellépésen, mint az albumon, pedig ott sem rossz. De az csak a személyes találkozáskor derült ki, hogy micsoda lendülete van. Igen kevés reggae-énekesnővel dicsekedhet kis hazánk. Igazán jó, autentikus és tüzes pedig alig-alig akad…
A Budapest Riddim Band előtt természetesen le a kalappal, hisz nem kis teljesítmény ennyi különböző karaktert végigkísérni, de azért megpróbálhatták volna… Néha egy hang azt visította bennem, hogy „legalább egy hangszer tartson lépést az énekessel!”. Néha ez a hang ki is hallatszott belőlem.
Mindenesetre az első budapesti ride di riddim fesztivál tényleg izgalmas és tanulságos volt, mert a közönség reakciójából pontosan le lehetett mérni, kinek van kellő vonzása, húzása, és ki az, akinek még illene rágyúrni, ha örömet akar kelteni és érezni. A reggaecamp.com fórumán sokat támadott MC Pitának is voltak igen jó megszólalásai, és az albumon egyébként egész jól hangzó MilliChab is indította a kijárat felé a hallgatóságot.
Épp egy ilyen igen kínos helyzetben, miközben a közönség egy része épp azon tanakodott topogva, hogy lesz-e ez jobb, vagy most kéne kiszaladni egy cigire, megszólított egy dekoratív, középkorú hölgy, hogy fellép-e ma itt a Ladánybene 27? Mondtam, hogy biztos színpadon lesznek ők is, hisz ezt a bulit ők hozták össze, satöbbi… Mert ő azt olvasta, hogy ma itt Ladánybene lemezbemutató lesz. Villanthattam előtte hallatlan tájékozottságommal, miszerint mit jelent az, hogy riddim-album, bíztattam, hogy tartson ki, lesznek jók és nagyon jók is!
Jöttek is sorra a megbízható „nagy öregek”, mint McColumbo és Kemon, vagy Jr. Brown és Krsa. Hoztak magukkal némi „hazait” eredeti repertoárjukból: Columbo Krsaval felelevenített (legalábbis szövegben) egy kis Brains-t, McKemonnal pedig a hallhatatlan Healing of the nation-t tolták, amit himnuszaként üdvözölt a közönség. CopyCon egyelőre megingathatatlanul uralja a magyarul raggázás trónját. Ám ahogy terjed a műfaj, és jönnek fel az új arcok, hangok, egyre többen és jobban próbálkoznak édes anyanyelvünk szétraggázásával. Copynak sem ártana némi vérfrissítés! LegoMan, a zseniális és kihagyhatatlan kísérő show-elem állandóan lemarad a szórólapokról, plakátokról. A 2009-es ReggaeCamp egyik fénypontja volt röpke önálló műsora. Megfejthetetlen ellentmondásnak tűnik, hogy ennyi energiával, impulzív vibrálással hogy’ tud mégis ilyen szerényen a háttérben megmaradni… G.Ras mára teljesen belelovalta magát a dancehall vallási/térítő/prédikáló vonalába. Immár többet szövegel, mint énekel. Ami igen sajnálatos, mert a dalai sokkal több egységet és szeretetet teremtenek, mint mikor brutálisan szétcsapja a zenét, ezzel együtt a közönséget is, akik értetlenül és széjjelhullva kapják fel a fejüket, hogy artikulátlan hörgéssel feleljenek az „együtt vagytok mééég?!” kérdésre. „Hát most pont nem” – mondja, aki őszinte.
Mindenképpen feszesebbé vált a parti, amikor a Budapest Riddim helyét a Ladánybene27 átvette. Otthonosabb lett a légkör, összecsiszoltabban szóltak a különböző riddimekre felszólamló mc-k is. Jöttek sorra az album dalai. Nem maradt ki Yellowman és Junior Tshaka sem, akik videofelvételről vették ki részüket a buliból. King Yellowman meleg szavakkal beszélt a „Ladanybene-twenty-seven”-ről és a Color Dem albumról, majd lazán acapella is dünnyögött néhány ütemet az ő verziójából.
Táncpartnerem egyszer megnézte a telefonján az időt. Odapillantva látom, hogy 01.30 van. Mire ő: már három óra?! Mondom: dehogy! félkettő! Ami teljesen hihetőnek is tűnt. De kiderült, hogy neki van igaza. A 03.10-et néztem el… És amikor négy óra körül várandós barátnőmmel egy boxban ültünk, gondoltam, ez teljesen normális és jogos így hajnaltájban. De aztán újabb mc-váltás volt a színpadon, és újra fel kellett állnunk táncolni és szó sem volt fáradtságról.
Az izzadtság, a füst és az égő fűféleségek illata némiképp kiégett istállót idézett. Remek buli volt! Emlékszem. Meg arra is, hogy a végén Miksa azt mondta az egyre üvegesebb tekintetű publikumnak, hogy „tartsatok mértéket mindenben! Mert nem fogtok emlékezni semmire!” Pedig nagy kár lenne! Változatos, izgalmas fesztivál és verseny volt, és végülis mindenki tetszett valakinek. Táncostestű Lilla például egy csomó pasinak…
MoFaya!
László Anikó
Százhalombatta
Peace & Love!